Digitális Jólét mindenkinek!
2018-05-25

Sajnálatos módon, több hiánypótlás után a 2016-ban benyújtott „Településképet meghatározó épület felújítása” című a kultúrház teljes külső felújítását, környékének rendezését és napelemekkel történő energiakiváltását magában foglaló pályázatunkat másfél éves várakozás után elutasították.

2018-ban kettő GINOP pályázat került benyújtásra, melyek eredményének kihirdetése az őszi-téli időszakra várható. Az egyik pályázat a település közbiztonságának fejlesztésére irányul, ennek keretében egy teljesen új a mai kor elvárásainak megfelelő térfigyelő kamerarendszer telepítését tűztük ki célul, mely nemcsak a falu központját figyelné, hanem az összes bevezető utat, a temető területét valamint a sportpályát.

A másik pályázat a vallási és települési értékek megóvását célozza meg, ezen belül a Szt. Flórián szobor felújítására és a Kossuth utca elején lévő „csonka kereszt” helyére állítandó új keresztre és ezek körüli parkosításra nyújtott be az önkormányzat pályázatot.

A két saját beadványunk mellett a komlói kistérséggel együttműködve egy „Identitást erősítő” pályázat beadása mellett döntött a képviselő testület. Itt 2019-ben lebonyolítandó rendezvények költségeire pályáztunk közösen. Ez Köblényben a következő évre 5-7 rendezvényt jelentene.